A MOZAIK Építész Műhelyt 2006 novemberében alapítottuk. Tagjai Janik László okleveles építészmérnök és Jacsó Tibor építészmérnök, okleveles építész tervezőművész. Mindketten több mint 25 éves aktív tervezői múlttal rendelkezünk. Építész tervezői tevékenységünket 1997-től önállóan, illetve társtervezőkként Heves megye egyik legnagyobb tervező irodájában végeztük, majd 2006-ban MOZAIK Építész Műhely néven elindítottuk saját vállalkozásunkat. Tervezői gyakorlatunk során megismertük Eger város és a környező települések szabályozási és rendezési terveit, illetve az építésügyi hatóság és a szakhatóságok működését. Munkáink között a családi házaktól az 50-70 lakásos társasházakig lakóházak, szállodák, irodaépületek, ipari létesítmények, áruházak, egészségügyi, oktatási, nevelési épületek, autószalonok és egyéb közintézmények szerepelnek. Eger Város Építészeti-Műszaki Tervtanácsának tagjaként mindketten részt veszünk a városban tervezett beruházások építészeti terveinek véleményezésében. Munkánk elismeréseként 2013-ban a Heves Megyei Építész Kamara az Agria Tiszk Központi Képzőhely tervezéséért „Kulturált Környezetért” Nívódíjat adományozott.
A jövőben is célunk az igényes, jó minőségű tervkészítés és az eredményes tervezői közreműködés a beruházás teljes ideje alatt.
- A megrendelői elképzelés megszületése után a megvalósíthatóság első, egyik meghatározó lépéseként az előkészítésben való közreműködés: a telekválasztás során szakmai tanácsadás, tanulmánytervek, illetve pályázatok tervanyagainak készítése.
- Az engedélyezési és kiviteli tervkészítés folyamatában a beruházói és a tervezői gondolatok összehangolásával magas színvonalú, a funkcionális igényeket maximálisan kielégítő, gazdaságosan megépíthető, esztétikus épület létrehozása.
- Gyakorlati tapasztalataink hasznosításával az engedélyeztetési eljárás lebonyolítása, majd a kivitelezés fázisában aktív közreműködés a beruházás átadásáig.
Kialakult, megbízható kapcsolatrendszerünkkel és komplex szakmai tudásunkkal állunk leendő ügyfeleink rendelkezésére.