2011. JANUÁR 17.

Átadták a felsővárosi Platán Egészségcentrumot. A 210 milliós, teljes egészében magántőkéből megvalósuló beruházásnak köszönhetően két gyermek-háziorvosi rendelőt, öt védőnő részére tanácsadó helyiségeket és irodákat, négy szakorvosi rendelőt és fogorvosi rendelőt alakítottak ki.

Az átadáson Habis László polgármester beszélt a beruházás előzményeiről. A Közgyűlés 2007. novemberi határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a Vallon út 4. szám alatt egészségcentrum létesüljön. Az alapkőletétel 2009. áprilisában volt, a gyógyszertár tavaly júliusban lett átadva. Dr. Kolossváry Kornél az intézmény ügyvezetője elmondta, az egészségcentrumot azzal a céllal hozták létre, hogy a Felsőváros polgárai részére magas szintű egészségügyi ellátást biztosítsanak. A már korábban itt rendelő négy háziorvos mellett a Kallómalom úti szolgáltató házból ide költözik két gyermekorvos és öt védőnő.

PLATÁN EGÉSZSÉGCENTRUM - ÉPÜLETÁTADÁSPLATÁN EGÉSZSÉGCENTRUM - ÉPÜLETÁTADÁS

A betegek várhatóan február 1-től vehetik igénybe a szakrendeléseket. A gyermek-háziorvosok és védőnők az egészségbiztosítás által finanszírozott ellátást nyújtják, a szakorvosok egyelőre magánrendelést folytatnak, de 2011-ben a tulajdonosok elindítják az OEP által támogatott szakellátások engedélyeztetését is. A most átadott egészségcentrum további fejlesztéseket tesz lehetővé. A 210 milliós beruházás teljes mértékben magánerőből valósult meg. A következő időszakban orvosi eszközök és műszaki berendezések beszerzésére további 50-60 millió forintot szánnak a tulajdonosok.

Turay Zoltán, 2011. január 17. 13:58

Forrás: www.tveger.hu

Facebook/mozaikepitesz    Google Plus/+Mozaikepitesz.Hu    Youtube/mozaikepitesz   Blogspot.mozaikepitesz
MOZAIK ÉPÍTÉSZ MŰHELY KFT.
3300 Eger, Mekcsey u. 6-10. A ép. tt./8.
Tel./Fax.: 36/515-877
E-mail: mozaikep@mozaikepitesz.hu








w w w . m o z a i k e p i t e s z . h u